blog

Vge az egyetem els hetnek

Cmkk: Szemlyes

Ennl tbb minden aligha trtnhetett volna velem a hten. Mhoz egy hete bekltztem a kollgiumba az egyik bartnmmel (t is sikeresen felvettk, pont egy emelettel alattam van) s izgatottan vrhattam, vajon milyen szobatrsam lesz. Dlutn kltztt be V. a szobba s mr az els perctl kezdve jl kijvnk, hajnalokig fent vagyunk beszlgetni s jelen pillanatban nem tudjuk, hogy fogunk majd tanulni egyms mellett, mert mindig van valami, amit meg kell osztatnunk a msikkal. Megknnytette valamennyire a dolgunkat, hogy a vasrnapot egytt tlthettk s kvetkezmnyek nlkl tcseveghettk a napot. Ezen a htvgn nhny szaktrsammal sszeltnk egy kis kocsmban s ismerkedtnk, hogy akik nem voltak glyatborban (vagyis n) s idegenek a vrosban (ez is n lennk) felolddjanak. Nagyon aranyos s j fej volt mindenki, mr most elre ltom, milyen jl fogom rezni magamat a szabadidmben velk. 

Az egyetem hatalmas, a jelek szerint pedig elszeretettel tvedek el benne. Ami a legjobban fj, hogy els nap btrak voltunk s lifteztnk. Soha, de soha nem voltam klausztrofbis, most az lettem, mikor meglttam, hogy utunk vgre a 9 (vagy 8?) szemlyes liftben 12 ember vrta, hogy mikor jn el a vg. Itt nem ltezik lehetetlen. 

Eddig minden ra tetszik, a maga mdjn. Egyrtelm, hogy az irodalom kzelebb ll a szvemhez, mint a nyelvszet, de az els ht utn nem mentem t egy puffog srknyba, aki csak az egyiket hajtja tanulni. Mellesleg rn mindent jegyzetelek, de kln jegyzet kne a jegyzeteimhez, mert nem igazn rtem meg ket. No, igen, az indok, hogy mirt fogok hallos betegknt is bejrni rkra. gy se rtem meg a dolgokat, mi lenne akkor, ha nem jrnk be? Meg az egyik tanr kzlte velnk, hny knyvet kell elolvasni ahhoz, hogy megrtsk az rn elhangzottakat hinyzs esetn. Azt mondta minimum hrmat. Hiszek neki. 

Cstrtkn volt az utols rm, de Sz. nagyon aranyos volt s felajnlotta, hogy aludjak nla az este folyamn, mert mr gyis olyan rgen lttuk egymst. 19:40 - re rt be a vonatom az llomsra, de mr 19:00 - kor ott volt s vrt engem. , imdom ezt a nt. jflig beszlgettnk, meg kajltunk (amerikai palacsintt csinlt nekem nutellval) s videkat is nztnk mindenfle tmban. Msnap neki el kellett mennie, mert rja volt, de mondta, hogy szeretn, ha megvrnm. Elltott mindennel, kvt fztt le nekem, ksz reggeli vrt a konyhban gy is... Dinka, mert mondtam, hogy nincs szksg ilyenekre, a lnyeg, hogy vgre vele lehetek. Pntek dlutn pedig elvltunk egymstl s megbeszltk, legkzelebb egsz htvgre megyek. Ilyenkor sajnlom, hogy a mi hzunk nem ppen szalonkpes s hely sincs benne vendgek szmra. Mg bartsg karktt is kaptam tle, arany szn s a "love" sz beti vannak rajta klnbz kvekkel dsztve, eltr mdon, egyszeren gynyr kszer. Plusz, mg sose volt ilyenem, termszetesen nincs az az gi er, aminek a kedvrt levennm napkzben a kezemrl. 

Most pedig vgre itthon vagyok, mr szradnak a ruhim, listt rok, mit felejtettem el elvinni a kollgiumba s azon tndm, hogyan tudom majd hatkonyabb tenni a dlutni tanulst, ugyanis mr htfn dolgozatot rok hangkpzsbl. Remlem az egyetemi veim olyan csodlatosak lesznek, mint ez az egsz ht. Ha hullnak reztem magam, akkor is csak mosolyogni tudtam, ennl jobb nem is lehetett volna az egyetem elkezdse. Kvnom, hogy mindenkinek legyenek olyan fergeteges emlkei, mint amilyeneket n szereztem. :)

2014.09.20. 08:44, Aurra Vissza a bloghoz
Szlj hozz te is!
Nv:
E-mail cm:
Amennyiben megadod az email-cmedet, az elrhet lesz az oldalon a hozzszlsodnl.
Hozzszls:
Azrt, hogy ellenrzhessk a hozzszlsok valdisgt, krjk rd be az albbi kpen lthat szt. Ha nem tudod elolvasni, a frissts ikonra kattintva krhetsz msik kpet.
rd be a fenti szt: j CAPTCHA krse
 
Mg nincs hozzszls.
 
Bemutatkozs

A becses szerkeszti nevem Aurra (igen, mint Csipkerzsika) s mindssze 19 ves vagyok, elsves magyar szakos. Festett vrs hajjal ldottam meg magam, ha mr a sors nem volt erre kpes s szemveggel is rendelkezem. Imdom a rgi filmeket, kedvenc sznsznim kz tartozik Audrey Hepburn. Olvasni a legjobban az olyan klasszikusokat szeretem, mint Jane Austen, Thomas Hardy s mg vgtelen hossz sor. Mindezek mell sorozatfgg s kvmnis vagyok. 

Blog Aurra Oldal 
 

 
Kvess mshol

Twitter Plurk DeviantArt Instagram
 

 
Beszlgets

 
 
Kedvenc oldalak

Ayleen Salientia Lawna Holland

Vic Hoocy Kat Senussya Niki 
 

 
Eligazods
Friss hozzszlsok
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints