Poirot 
Agatha Christie megfogalmazhatatlan jelenség számomra. Talán tizenkét éves lehettem, amikor krimiket kezdett el közösen nézni a család (először Sherlock Holmes, majd Poirot, azután pedig Miss Marple). Azonban a kis belga történetei fogtak meg a legjobban, el se tudom mondani miért, mon ami, Hastings. Ahogyan használja a kis szürke agysejtjeit, ahogyan nelopja a francia szavakat a mondatai közé, a pontossága... Mind olyan dolgok, amik az egyik kedvenc sorozatommá tették Poirot történeteit. Sőt, idén nyáron nem csak néztem őket, hanem az összes itthon lévő Agatha Christie könyvet elolvastam (körülbelül húsz - huszonöt könyvről van szó), és meg kell mondanom, képernyőn és könyvben egyaránt ugyanolyan jó számomra.

Nagyon kevés nyomozós sorozatot nézek, sőt, rendszeresen egyiket se. Néha, ha elkapom valamelyiket, akkor nézem, például a Döglött akták, vagy Dr Csont (utóbbit tervezem, hogy valamikor, amikor több időm lesz, ledarálom), de valami miatt még nem annyira nőtt a szívemhez ez a műfaj.